Gargya Marietta vagyok, pszichológus és művészetterapeuta.
Angoltanárként kezdtem a pályámat, és bár nagyon szerettem tanítani, a konkrét nyelvtanításnál mindig sokkal jobban izgattak az emberi történetek, amiket a munkám során hallottam, akár kamaszokkal dolgoztam, akár felnőttekkel.
És nem csak ezek a történetek: ami engem a legnehezebb helyzetekben is jó érzéssel tudott eltölteni, az olvasás volt. Egy furcsa baleset folytán nagyon kicsi gyerekkoromban fél évre ágyba kényszerültem, így épp csak hogy megtanultam a betűket, olvasással töltöttem minden napomat, reggeltől estig. Egymás mellett olvastam népmeséket és Thomas Mannt, Karl Mayt és Dumast, és mire felkelhettem és járhattam, már sokkal kevésbé izgatott a sarki könyvtár gyermekrészlege, mint a felnőtt, "kép nélküli” könyvek. Mert a képek a fejemben voltak, és időnként a papíron is, mert elkezdtem rajzolni is azt, amit olvastam, képzeltem vagy láttam.
Amikor már kevésnek éreztem a tanítást, egy segélyvonalon kezdtem dolgozni, ahol szintén történeteket hallgattam, és minden alkalommal megdöbbentett és lenyűgözött az, hogy mennyire különbözőek és hasonlóak egyszerre az emberi sorsok, érzelmek, a krízisek és felismerések. Hogy időnként milyen rettentően kevés elég ahhoz, hogy valaki másként tudjon ránézni a saját történetére, hogy lendületet kapjon, hogy visszaszerezze a hitét a változtatás lehetőségében.
Így elmentem pszichológiát tanulni, ahol tanácsadás és társadalmi kérdések lélektana szakirányokon végeztem, művészetterapeuta képzést pedig az MMSZKE által indított csoportban.
A művészetterápia egy lehetőség, ahol mindenki annyit mond és mutat, amennyit szeretne, miközben gyakran többet kap (saját felismerések vagy külső szempontok által) mint előzőleg gondolta volna.
Angoltanárként kezdtem a pályámat, és bár nagyon szerettem tanítani, a konkrét nyelvtanításnál mindig sokkal jobban izgattak az emberi történetek, amiket a munkám során hallottam, akár kamaszokkal dolgoztam, akár felnőttekkel.
És nem csak ezek a történetek: ami engem a legnehezebb helyzetekben is jó érzéssel tudott eltölteni, az olvasás volt. Egy furcsa baleset folytán nagyon kicsi gyerekkoromban fél évre ágyba kényszerültem, így épp csak hogy megtanultam a betűket, olvasással töltöttem minden napomat, reggeltől estig. Egymás mellett olvastam népmeséket és Thomas Mannt, Karl Mayt és Dumast, és mire felkelhettem és járhattam, már sokkal kevésbé izgatott a sarki könyvtár gyermekrészlege, mint a felnőtt, "kép nélküli” könyvek. Mert a képek a fejemben voltak, és időnként a papíron is, mert elkezdtem rajzolni is azt, amit olvastam, képzeltem vagy láttam.
Amikor már kevésnek éreztem a tanítást, egy segélyvonalon kezdtem dolgozni, ahol szintén történeteket hallgattam, és minden alkalommal megdöbbentett és lenyűgözött az, hogy mennyire különbözőek és hasonlóak egyszerre az emberi sorsok, érzelmek, a krízisek és felismerések. Hogy időnként milyen rettentően kevés elég ahhoz, hogy valaki másként tudjon ránézni a saját történetére, hogy lendületet kapjon, hogy visszaszerezze a hitét a változtatás lehetőségében.
Így elmentem pszichológiát tanulni, ahol tanácsadás és társadalmi kérdések lélektana szakirányokon végeztem, művészetterapeuta képzést pedig az MMSZKE által indított csoportban.
A művészetterápia egy lehetőség, ahol mindenki annyit mond és mutat, amennyit szeretne, miközben gyakran többet kap (saját felismerések vagy külső szempontok által) mint előzőleg gondolta volna.
